Mezőgazdaságilag idegen ösztrogének
A mezőgazdaságra jellemző a mesterséges ösztrogén-vegyületek használata, hisz ezek segítenek a marhák és a csirkék gyors felhízlalásában. Az ösztrogén a vízvisszatartást is serkenti, melynek következtében nagyobb lesz az állat súlya, a húsa pedig puhább. Az ügy egyes pártfogói azt állítják, hogy a mesterséges ösztrogén-vegyületek néhány nap alatt kiürülnek a vizeletből és így az állatok mentessé válnak a mesterséges hormonoktól. Az ügy ellenzői közül némelyek pedig azt hangoztatják, hogy a mesterséges ösztrogének raktározódnak a zsírban, amit aztán a vásárlók elfogyasztanak. Az Európai Unió 12 éve betiltotta az Amerikából és Kanadából érkező marhahús behozatalát az EU-ba, a húsban lévő ösztrogénre és a mellrák várható emelkedésére hivatkozva. Vajon jogosan? Vagy csupán a védvámrendszer hívei, ahogy az USA fogalmaz.
Az 1970-es, '80-as években Puerto Rico-ban egymás után történtek olyan esetek, hogy egy éves körüli kislányoknál jelentkeztek a korai pubertás jelei, - menstruálni kezdtek, miután magas ösztrogéntartalmú húsokat és tejtermékeket ettek. Voltak kisfiúk, akiknek elkezdett nőni a mellük.
A 8 éves kislányok 15%-ának nőni kezd a szeméremszőrzete és a mellbimbója?
Az Egyesült Államokban a nők 10 évesen kezdenek menstruálni. Az első menstruáció egykor 16 éves korban jelentkezett. A hatóságok határozottan kiállnak amellett, hogy egy olyan társadalomban, ahol a táplálkozás ilyen jó, ez természetes. Ez tényleg így van? Herman-Giddons egy 1997-ben készített korszakalkotó tanulmányában, ami a Pediatrics (Gyermekgyógyászat)-ban jelent meg, kimutatta, hogy az USA-ban, 17.000 lány közül, 15 %-uknál 8 éves korban jelentkeztek a serdülőkor első jelei. Érdemes elolvasni a Time Magazine-ban megjelent cikket. A cikk rámutat a környezetünkben előforduló kémiai anyagokra, melyek utánozzák az ösztrogént. 

Vegyi fóbia?
Egy tanulmány kimutatta, hogy a megemelkedett DDT és PCB szintek a mellrákban szenvedő nők esetében nem voltak kifejezetten magasabbak. Egy vezércikk az új jelenséget vegyi fóbiának nevezte el. Bár, ez csak két vegyi anyag. Nincs túl sok ismeretünk a kémiai anyagok egymás közötti kölcsönhatásáról, sem pedig az összes többi kémiai anyagról, melyek vizsgálata még várat magára.

Befejező gondolatok
Az elmúlt 5-10 évben a kutatások bebizonyították, hogy a modern társadalomban előforduló, bizonyos kémiai anyagok a kémcsőben valóban utánozzák az ösztrogént. Ezek a kemikáliák olyan forrásokból származnak, melyekről korábban azt hittük, hogy inaktívak, azaz semleges hatásúak, mint tegyük fel a műanyagok, amikbe például ételt és mosószereket is csomagolhatnak. A környezetünkben élő állatok némelyikénél szintén bizonyítható a hormonháztartás megbomlása.
Jelenleg nem tudjuk, hogy ezek a kémcsöves kutatások milyen jelentőséggel bírnak számunkra. Az emberi szervezet máshogy is reagálhat. Az ösztrogén-utánzó hatást illetően, a kémiai anyagoknak sajnos eddig még csak egy kis töredékét vizsgálták, és ezek a vegyi anyagok már elenyészően parányi mennyiségben is kifejtik hatásukat az emberre, jóval kevesebb mennyiségben, mint ahogy azt korábban gondolták. Az ösztrogén-utánzó kemikáliák egymással összefogva is kifejthetik hatásukat, erősítve vagy akár blokkolva így egymást. Ez közismert tény, de a pontos szinergista reakciók és szintek, melyeken ezek végbemehetnek, gyakorlatilag ismeretlenek.
A környezetünkben lévő, ösztrogénhatású kémiai anyagokat, melyek xenoösztrogének néven ismertek, jelenleg az Environmental Protection Agency (Környezetvédelmi Hatóság) vizsgálja. Az 1999-óta folyó lázas kutatások most döbbentették rá a tudósokat arra, hogy a történet, nem csak az ösztrogént romboló hormonokról szól. A tesztoszteron, a progeszteron, a glukokortikoidok (stressz hormonok), retinoidok (csecsemő-fejlődés) és a tiroid hormonrendszerek szintén támadások áldozatai. Eddig még csak a felszínen mozogtunk. 

vissza


Mi okozhat miómát?
                   Home
            
           Írások
     
     GYIK
        
Kapcsolat